Jókai 200
A Magyar Országgyűlés a Kulturális és Innovációs Minisztérium kezdeményezésére
2025-öt Jókai Mór-emlékévvé nyilvánította, tisztelegve a 200 éve született író előtt.
1825-ben született a Komárom vármegyei Révkomáromban (ma Komárno, Szlovákia). Édesapja, Jókai József ügyvéd, édesanyja Pulay Mária.
Győrben, Pápán és Kecskeméten tanult, majd a pápai református kollégiumban ismerkedett meg Petőfi Sándorral, aki később egyik legjobb barátja lett. Jogot tanult Komáromban, Pozsonyban és Pesten, de hamarosan az irodalom iránti vonzalma vált meghatározóvá.
1846-ban jelent meg első regénye, a „Hétköznapok”, amely azonnal sikert aratott.
Több mint száz regényt, valamint számos novellát hagyott az utókorra; olyan klasszikusok fűződnek a nevéhez, mint Az arany ember és az Egy magyar nábob.
"Meghalni egy ügyért, melyet imádunk, s melyben hiszünk - emberi becsvágy; ámde meghalni egy ügyért, melyet imádunk, de melyben sohasem hittünk - emberfölötti áldozat. Amazok "derék emberek", de az a "hős"."
A kőszívű ember előtt c. fejezet
"A regényírónak érezni is kell, tudni is kell, ébren is kell látni, álmodni is kell tudni."
Egy magyar nábob
"A szerelemnek még a bolondsága is nagyobb bölcsesség, mint a filozófusok minden tudománya."
A szerelem bolondjai